Legfrissebb sajtóközlemény

Mérésekkel igazolták, hogy a miskolci gázbuszok jóval kevesebb károsanyagot bocsátanak ki a dízeleseknél

Az új gázüzemű buszokkal 99,2 %-kal kevesebb nitrogén-dioxid jut a levegőbe

Miskolcon az autóbuszpark 75 darab, CNG-üzemű autóbusszal újult meg idén, ami mérföldkőnek számít a magyar gázüzemű közlekedésben. A Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) a PAN-LNG Project részeként, a gázüzemű közlekedés jövőjének megteremtése érdekében több rangos szervezettel, köztük a Közlekedéstudományi Intézettel is együttműködik. „Ennek az együttműködésnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy hazánkban első alkalommal, valós körülmények között mérhetővé váljon a károsanyag-kibocsátás. Az úgynevezett PEMS-műszerrel végrehajtott mérések igazolták a gázüzemhez fűzött reményeket” – hívta fel a figyelmet Domanovszky Henrik, az MGKKE elnöke.

Egyéni közlekedés

Egyéni közlekedés

Tiszta üzemanyag használatával az egyéni közlekedésben magunk is tehetünk a globális felmelegedés ellen.

Megtekint

Közösségi közlekedés

Közösségi közlekedés

A nagyvárosok levegőjének minősége a közösségi közlekedés járműveinek környezetkímélőbbé tételével nagymértékben javítható.

Megtekint

Gázkutak

Gázkutak

Listánkból könnyen kiválaszthatja az Önhöz legközelebbi hazai CNG-töltőállomásokat, Európában pedig az interaktív térkép segít.

Megtekint

MGKKE Facebook

Nyerj Te is! ... KinyitBezár

Válaszolj a kérdésekre, és regisztrálj az Eco Smart CNG standjánál a Fétis Crossfutáson június 4-én szombaton, hogy Te nyerd a teszthétvégét a környezetbarát és gazdaságos földgázh...

1 napja  ·  

Megtekintés a Facebook-on

Ha a következő évtized gázhajtású-hibrid kamionját, a Nikolát nem is tudjuk elhozni a IV. CNG és LNG Konferencia kiállító terére, azért számos újdonsággal készülünk. Itt lesz például először kiállítva LNG hajtású kamion, de itt lesz először látható a Mercedes vadonatúj autóbusza is, nem beszélve az Audi g-tron modelljéről.
A teljes program innen letölthető: www.lcng.hu/wp-content/uploads/2016/04/20160602_IV.konferencia_program_final_v4.pdf
A részvétel minden érdeklődő számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
... KinyitBezár

4 napja  ·  

Megtekintés a Facebook-on

Már gőzerővel zajlik a regisztráció a IV. CNG&LNG Konferenciára és Járműipari Kiállításra. A június 2-3-án Gödöllőn, a Szent István egyetemen rendezendő eseményen többek között hazai és nemzetközi szakértők, a kormányzat és a vállalatok képviselői is felszólalnak, emellett az MGKKE vezetői bemutatják a földgázhajtás útitervét Magyarországon, avagy a PAN-LNG Project tanulmányok eredményeit

Ne maradj le te se az eseményről, melyen a részvétel ingyenes, ámde regisztrációhoz kötött. Küldj regisztrációs e-mailt a konferencia&lcng.hu e-mail címre!

#mgkke #cng #lng #gazkozlekedes
... KinyitBezár

6 napja  ·  

Megtekintés a Facebook-on

4K-ban nézhető meg a fenséges AIDA Prima szállodahajó névadó ünnepsége. A természetesen LNG hajtású 300 méteres szállodahajó keresztelőjére Hamburgban került sor, miután a Mitsubishi leszállította újabb remekművét a széles körben ismert német társaság részére.
Már a hang és fényjáték is csodálatra készteti az embert.
www.youtube.com/watch?v=oHYByl8PC1g
... KinyitBezár

1 hete  ·  

Megtekintés a Facebook-on